Igazi kalandtúra volt ez! Legalábbis számunkra, és az
eseményeket tekintve! Hát nem semmi volt… Azt hiszem, például ilyenkor
mondja azt az ember, hogy az égiek is velünk vannak! 2011 késő nyarán,
egészen pontosan szeptember közepén utaztunk el másodízben az Isztriai
félsziget középső részén húzódó hegyekhez! Péntek este
volt kb. úgy tíz óra körül mikor útnak indultunk Komlóról. Tudtuk, hogy
hosszú út áll előttünk, megint átutazzuk az éjszakát, hogy hajnalban
odaérjünk és nekivágjunk a hegynek. Ez nem gond, mert jó társaságban
hamar megy az idő, és gyorsan fogynak a kilométerek… mondjuk úgy az első
200. :) Aztán már lassabban, de végül odaértünk! Elég
korán, hajnali 4-re ott voltunk így még 2 órát tudtunk aludni reggel
6-ig akkorra terveztük az indulást, mert tudtuk sokat megyünk felfelé és
nagyon melegünk lesz. Ketten az autóban ketten az autó előtt
hálózsákban aludtunk. Ilyen hosszú út és kevés alvás után az ember, (ez a
túrához kapcsolódó videón hallatszik is) nem igazán tudja, hogy ami a
feje felett világít az már a Nap vagy még a Hold…
De aztán
mindenre fény derül, így arra a csodás kis falura is (Roc), ahol
megálltunk és a velünk szemben magasodó hegyre is, ami elsőre, de
másodikra is keménynek tűnt! Szolid medveüvöltés is hallatszott pár száz
méterre tőlünk a szurdokból, ami kissé nyugtalanított végig a túra
során. 
Végre elindultunk minden jónak tűnt, az idő is
szép volt a hegy keményen emelkedett már az elején. Röviddel az indulás
után visszanézve a hegyi szerpentinről egy kis középkori falu látványa
tárult elénk, szinte olyan volt mintha több száz éve megállt volna az
idő! Szépen haladtunk, rátértünk a kavicsosra majd egyre feljebb az
erdei ösvényre, túl sokat nem haladtunk és azt is mind, felfelé amikor
az egyik régi ház istállójából kisétált egy nagy németjuhász szerű
kutya! Hát ez baj gondoltuk, és igazunk lett összeszedve minden erőnket
hajtottunk a dombon fölfelé a szélrózsa minden irányába ezzel is
összezavarva az ebet. Szerencsére a kutya inkább volt semmittevéshez
szokva, mint túrázók üldözéséhez, ezért hamar kifulladt és felhagyott a
futással. Folytattuk utunkat, azonban kisvártatva újabb
probléma merült fel, egyikünk bringáján elment a hajtás. Minden irányba
forgott a racsni sor és ez nem jelent jót! Vittünk ugyan magunkkal
szerszámokat, de arra azért nem voltunk felkészülve, hogy egy komplett
hátsó agyat kell szétszednünk. De muszáj volt így nekiláttunk, és bár
beletelt egy kis időbe de szétszedtük. Baj volt! Eltört a rugó benne,
ami a zászlókat leszorítja, lázasan kerestük a megoldást, de semmi nem
tűnt jónak, míg végül egyikünk valahonnan elővett egy kulcscsomót. Az
ötlet jó, a kulcskarika megoldást jelenthet, és így is lett. Le lehetett
vágni belőle és lehetett formálni úgy, hogy ráfeszüljön a megfelelő
részre.
Örültünk hogy nem kellett feladnunk a túrát már az elején, de
innentől kezdve abban nem voltunk biztosak, hogy ha tovább indulunk ki
fogja-e bírni a „rugó” a távot. De mentünk, és működött, fel és
leereszkedtünk szebbnél szebb tájakon széles, óriási panorámákat
nézhettünk meg, hosszan a messzeségbe elnyúló hullámzó domb és
hegyvonulatokat. Egy kis faluba érve tölthettünk vizet és pihenhettünk.
Aztán
újra kemény emelkedésbe kezdtünk és elértük az első csúcsot Zbevnicát
(1014m). Örültünk de elég sok időnk ráment hogy eljussunk idáig, ezért
némi útvonal módosításra volt szükség, visszamentünk azon az úton, ahol
feljutottunk, és folytattuk a túrát!
Nem volt gond az agy működött
annyira reteszelt, mintha kereplőztünk volna. De haladtunk és ez volt a
legfontosabb! Igen ám de ekkor jöttek a defektek szám szerint 5. Ez
azonban senkinek nem szegi a kedvét, mert ez mindennapos eset, ha
az ember bringára ül. Szépen egyre előrébb jutottunk, a terep nagyon
nehéz volt mély kavicsos és vastag füves részek is követték egymást. A
szintben is körülbelül ekkora eltérések voltak. Már félúton jártunk
mikor a messzeségben megláttuk a második hegycsúcsot, az Orljakot, de
hogy elérjünk a lábához még át kellet menjünk egy erdőn, ami bringás
szempontból igazi paradicsom. Technikás és gyors részek, kavicsos,
sziklás és sima földutak váltakoztak, így itt bele is éltük magunkat a
dologba és csapattunk rendesen! Jól is ment csak a sziklák egyre
nagyobbak lettek, a tempó pedig nem csökkent. Ekkor történt az újabb
baj. Ez az eset személyesen velem történt: odavertem a hátsó váltómat
egy sziklához és akkor egy pillanat alatt mindennek vége lett, a
váltófül eltört a váltó lekonyult. Innen már nem volt menekülés, tudtuk
ezt már nem tudjuk megoldani. Próbálkoztunk a váltó kiiktatásával és egy
bizonyos sebességi fokozat rögzítésével, de ez nem ment.  
Akkor
már biztos volt, hogy a hátralévő távot amibe van még egy 1106m magas
csúcs és több mint 20 km, gyalog teszem meg. Ekkor GPS segítségével
próbáltunk rövidebb utat keresni, de annyira az erdő mélyén voltunk,
hogy erre nem volt esélyünk, muszáj volt a trackvonalat követnünk, hogy
visszajussunk Roc-ba. Nekivágtunk tehát az Orljak 1106m magas csúcsának,
de az elképesztő, hogy mi fogadott a hegy lábánál minket, a
turistajelzések a szerpentint követve a fejünk felett voltak annyira
durván emelkedett a gyalogút. 900 métert toltuk felfelé és ez alatt
emelkedtünk 300 métert.
 
Végünk volt mire felértünk, de ugyanakkor
mennyei látvány tárult elénk. Sokat nem időzhettünk, mert még messze
voltunk és gyalog ugye nem olyan gyors, mint tekerve. Lefelé nem volt
gond, mert tudtam hajtás nélkül is elég gyorsan menni. Egyenesben
megpróbálkoztunk mindenféle vontatási módszerrel, kisebb nagyobb
sikerrel ezek működtek is. 
Hajtás híján elég jól haladtunk, csak nem
volt már vizünk. GPS szerint közeledtünk a túra egyetlen víztöltő
helyéhez, természetesen odaérve láttuk, hogy porszáraz. Ezen hamar
túltettük magunkat és haladtunk tovább, kicsit kisimult a terep,
aszfalton vezetett az utunk. Éreztük hogy most már csak egy rövid erdős
rész és újra elénk tárul a középkorinak tűnő kis falu: Roc. Erre még
várnunk kellet, mert az a rövid erdős rész olyan hosszú és hullámzó
volt, hogy azt hittük sosem lesz vége, de egyszer csak elkezdtek
ritkulni a fák és eljött a pillanat, a falu, amit már annyira vártunk:
Roc elénktárult. Most sokkal szebbnek tűnt, mint reggel, és úgy éreztük
hazaértünk… A boldogságunkhoz már csak egy hiányzott: temérdek folyadék,
mert a fogaink már sercegtek a sok por miatt! Végül
minden megoldódott és utólag visszagondolva ez volt a legjobb túránk még
akkor is, ha ennyi nehézségen mentünk keresztül! Tervezzük egyszer a
visszatérést reményeink szerint nagyobb szerencsével.
Kapcsolódó videó megtekintéséhez kattints ide
GPS adatok megtekintéséhez és letöltéshez kattints ide
| 
